Sziasztok!
Ez az első része ennek a blognak. Remélem elnyeri a tetszéseteket és tovább olvassátok a blogomon. Nagyon sokat jelentene nekem. Így hát ha tetszik kérlek jelezzetek valahogyan.
________________________________________________________
.jpg)
Az éles szirénára ébredtem fel. Az egész épületet betöltötte. A cellák ajtajai automatikusan kicsapódtak ezzel kiengedve minket. Felálltam a kényelmetlen vaskeretes ágyról és az ágyam mellett kikészített papucsomba léptem. Magamra kaptam a szürke köntösöm és kiindultam a cellából. A többiek is már szállingóztak ki. Útközben mindenkit kedvesen üdvözöltem és néha meg is álltam egy-két emberrel beszélgetni. Többségében csak fiatalokat tartanak itt. Olyan fiatalokat akikben látnak bátorságot,erőt és legyőzhetetlenséget. Az ebédlőben gyűlt össze mindenki. Az asztalok már tele voltak fiatalokkal. Mindenki csendesen fogyasztotta a reggelijét és bennem olyan érzést keltett mint az iskolás diákok étkezése. Ám ez más volt. Ez amolyan kemény iskola. Nagyon kemény. Ugyanugy tanulunk mint a normális gyerekek csak nem azt amit ők. Ez egy kiképző iskola. Fiatalokat képeznek ki arra hogy öljenek,de nem embereket,hanem természetfeletti lényeket. Amikor idekerül az ember akkor egy átváltozási folyamaton kell átmennie. Teljesen kitörlik az emlékeit hogy ne legyen honvágya. Mindenkin ezt hajtották végre kivéve rajtam. De nem azért nem mert megkegyelmeztek hanem mert túl sokat ért az agyam ahhoz hogy teljesen átmossák és újraprogramozzák, de nem tudom még mai napig is hogy miért ér olyan sokat az agyam. Ezért én különlegesnek számítok és minden gondozó fokozottan figyel rám nehogy valami ide nem illőt csináljak. Párszor megpróbáltam már megszökni ám sikertelenül. Így hát feladtam és megpróbálok minél jobban meghúzódni míg valaki értem nem jön, ami tudom hogy sosem fog megtörténni de hiszem hogy léteznek csodák.
-Kisasszony siessen reggelizni. -futott el mellettem kiabálva egy gondozó Júlia nővér. Beléptem a diákokkal nyüzsgő ebédlőbe és beálltam a sorba egy tálcával a kezemben. A konyhás egy adag spenótot pakolt a tányéromra amire elhúztam a számat.
-Ne húzogasd a szád. Ez van ezt kell enni! -kiabált rám mogorván a konyhás. Régebben visszaszóltam neki de mostanra már szó nélkül tűrőm a kiabálását. A tálcámmal a kezemben indultam el a szokásos helyemre ahol a barátaimmal szoktam étkezni. Eddie már az asztalnál ült és éppen az almáját rágcsálta.
-Szia Eddie. -köszöntöttem és helyet foglaltam a mellette lévő üres széken.
-Szia Lee. -köszönt vissza. Mióta idekerültem Eddie mellettem van mindig és húgaként tekint rám. Eddie 2 évvel idősebb nálam és szőke hullámosabb tincsekkel büszkélkedhet, ami sok lányt az őrületbe kerget. Természetesen ki is használja ezt ,bár elég kemény szabályok vannak itt ,így büntetést érdemel ha szerelembe esik vagy flörtöl valakivel. Persze sokan meglógnak ezek elől, de vannak akiket rajta kapnak és ne részletezzük hogy mit kapnak.
-Lee haho. Itt vagy? -integet a szemem előtt Eddie.
-Itt vagyok. Megismételnéd mégegyszer? -kértem Eddiet aki csak hanyagul intet annyiba hagyva a kérdését. Eddie 3 éve került ide és ő sem emlékszik az előző életére szintúgy mint mások. Sokat gyakoroltam vele hogy visszajöjjenek az emlékei de nem jártam sikerrel. Az orvos akit megkérdeztem,hogy mégis hogyan törlik az emlékeket és miért csak annyit válaszolt rá hogy a honvágy és az érzelmek elterelnék a fiatalok figyelmét az itlétük valódi okáról. Gondolkodásom közepet Grace barátnőm huppant le mellém. Grace barna hosszú hajú mindig mosolygós lány akit szó szerint az összes fiú bír. Hármunk közül én vagyok a kakukktojás. Hajam egyszerű és hétköznapi alakom semleges nem úgy mint Grace formás alakja.
-Mizu csajszi? -kérdezte Grace egyik kezével magához húzva. Grace közvetlen és mindenkivel aranyos,kedves ezért szeretik. És hogy ők ketten miért velem barátkoznak azt még én sem tudom.
A csengő jelezte hogy mindenki vonuljon be az osztálytermébe ahol lesz az első órája. Így hát fogtam a táskámat, elköszöntem a barátaimtól és a természetfeletti történelem óra felé vettem az irányt. Szeretem a törti órát amin a természetfeletti lények születéséről, előfordulásáról tanulunk. Elfoglaltam az utolsó padot és vártam Mr Philipet. Az osztálytársaim hangosan nyüzsögtek míg én csak ültem és gondolkoztam. Mr. Philip mindig izgalmas,érdekes órát tart így végig érdeklődve hallgattam egészen a csengő végéig.
Szünetben a teremből kifelé menet az ajtó előtt megpillantottam Leot. Leo a barátom és nem úgy barátom mint Eddie vagy Grace. Ő a pasim akit nagyon szeretek. Ugyanabban az utcában élt régen mint én és régen sokat játszottunk csak ő nem emlékszik rá de én igen. Mikor elkaptak engem akkor hozták őt is ide és együtt küzdöttünk meg mindennel. Végül összejöttünk és azóta is együtt vagyunk.
